4.rész

~Regi szemszöge~

Semmi kedvem ehhez az egészhez.Egyáltalán nem örülök,hogy én továbbjutottam.És mellesleg Loui is továbbjutott...Hát,hogy mi lesz ebből,azt én nem tudom,de nem is akarom tudni.Behúzódtam a szobámba feltankolva pizza szeletekkel(tudom,kicsit hülyén hülyén hangzik,de ez a kedvenc kajám),és reggelig ki sem mentem onnan...Csak késő estig neteztem,és olvastam,aztán valahogy elaludtam.                                                                                                                           - Ébresztő - rázta valaki a a vállam, de én csak tovább "próbáltam"  aludni. - Reggel van! Kelj már fel! - ordított a fülembe, mire leestem az ágyról.-Louis!Normális vagy?!-förmedtem rá,de ő csak röhögött ezen.-Szerinted ez vicces?!

-Hát,eléggé!-mondta,mire megcsókolt.

-Kérj bocsánatot!-hátráltam meg tőle csípőre tett kézzel.

-Drága Regim!Megbocsájtasz nekem?-megfogta a bal kezem,és letérdelt elém,mintha a kezemet kérné meg.

-Igen,persze!-erre felállt,és közelebb hajolt hozzám,és megcsókolt...Pár perc múlva azon veszem észre magam,hogy a pizsomafelsőm nincs rajtam,és az ágyamon lefeküdve smárolok Louival.És ezt a romantikus jelenetet anya szakítja félbe.

-Ti ketten!Szálljatok le egymásról!!!-ordította mérgesen.A hangra aztán mindenki idejött(apa,Loui anyja,Loui apja,Dave,és Loui húgai),és mindenki mérgesen fürkészett minket.

-Loui!Szállj le már Regiről!-mondta Loui apja,mire leszállt rólam,de mikor meglátták,hogy nincs rajtam más,mint egy szál melltartó,mindenki megdöbbenve nézett engem.De én csak összekacagtam Louival,és próbáltam keresni a felsőmet.Aztán valahogy megláttam az íróasztali lámpámra dobva,mire jobban elkezdem röhögni vele.-Regi,Louis!Ti ketten most rögtön le a konyhába!

-Felöltözhetek?-kérdeztem egy tettetett szomorú arccal.

-2 perced van!-mondta apa mérgesen.-Loui!Te viszont jössz!

-Oké-felelte lazán.Azzal mindenki kiment.Én meg csodálkoztam,hogy miért pont nekem vannak ilyen szüleim,akik mindig beleszólnak a magánéletembe.Miért?Hát,azt hiszem,már rájöhettem volna,hogy az élet mennyire igazságtalan...Felöltöztem,és lementem a konyhába,ahol akkora feszültség volt,hogy vágni lehetett volna.Loui mellet volt egy üres hely,így leültem volna mellé,de apa ebben megakadályozott.

-Nem ülsz oda!Ülj le ide!-felállt és az ő helyére mutatott.Én szó nélkül leültem oda,mire mindenki rám nézett gyilkos pillantással.

-Mi van?-kérdeztem megszeppenve.

-Először is!Most mind a kettő elmondja,hogy,EZT MEG HOGYAN KÉPZELTÉTEK?!

-Hogy,hogy hogy képzeltük?Apa!Ne őríts meg!Szeretem őt,és ő is szeret engem!Nehogy,azt mond,hogy te nem csókoltad meg anyát!

-Hogy mondtad,fiacskám?!

-Sehogy...-mondta unottan,de erre szegény akkora ütést kapott a gyönyörű arcára..Rossz volt nézni szegényt.De ő nem hagyta magát,vissza akart ütni neki(meg is érdemelte volna),de szerencsére én hamar odaszaladtam,és le tudtam fogni.

-Hé!Ezt most miért kapta?

-Kíváncsi vagy?-kérdezte apa,aki mellettem ült,mire csak bólintottam,és erre én egy jókora ütést kaptam a hátamra.Ami annyira erős volt,hogy leestem Louis ölébe.De annyira büszke vagyok rá,hogy csak pár könnycsepp gördült le az arcomon,és nem kezdtem el reménytelenül sírni,mint egy csecsemő,hogy nagyon!

-Na ebből elég!Ha engem üttök,elfogadom,de ha azt,akit szeretek,abból nem lesz jó!-Fenyegetőzőt Loui apának,miközben engem simogatott.

-Szóval te akarsz megverni minket?-kérdezte az apja,és összenevetett apával.

-Aha!Igen!-mondta határozottan,mire megfogta a kezem,és sietve kivezetett a házból.Amint kiértünk,megölelt,és én viszonoztam is.

-Vigyázni fogok rád örökre!Szeretlek!-suttogta a fülembe.