3.rész

~Louis szemszöge~

Végre eljött a nagy nap!Végre megmutathatom a világnak,hogy én is vagyok valaki!Végre eldöntöttem,hogy mit fogok felvenni!Végre rájöttem,hogy túl sok "végre"-t mondok.Anya bejött a szobámba,és mondta,hogy indunk.Ránéztem az órámra,és 6 óra sem volt még.Te jó ég!Jó,értem hogy London messze van,és,hogy ha nem akar az ember több ezer embert végigvárni,akkor korán kell mennie,de akkor is!Minek kell olyan korán menni?Á,mindegy!Szóval lementem,hogy vegyem fel a cipőmet,de Regi hamarabb nekem futott,és megölelt.

-Szia!Jó reggelt!Mi a baj?

-Szia,köszi,neked is!Ja,semmi,csak semmi kedvem ehhez az egészhez...

-Tudom,de csak az én kedvemért legyél boldog!

-Hali!Ugye csinálhatok egy képet rólatok?Igen?Akkor Regi,vedd fel ezt a sálat,és mindketten mosolyogjatok!-mondta Fizzy(a húgom) tele sietséggel,úgyhogy sietni kellett...Szerencsére készen lett,és indulhattunk is.

-Mit is fogsz énekelni,drágám?

-Read All About It...Sajnos...

-Kérlek ne legyél szomorú!

-Nem vagyok...-ekkor pusziért hajolt,amit meg is kapott.De nekem ennyi nem volt elég,szóval egy hosszas csók lett belőle,amit a többiek nem néztek jó szemmel.

-Nem unjátok már?!-mondta apa.A többiek csak egyetértően bólogattak.Erre muszáj volt visszatérnünk az eredeti pozícióba visszamenni,de attól még a kezünket összekulcsolva tartottuk.Miért ne?Apa egyik munkás autójával mentünk,hogy mindenki férjen el.Az az autó olyan volt hosszú,mint egy busz,de mégse az volt.És mi a második sorban ültünk,szóval majdnem mindenki látott minket.Rossz volt így,de anyáék nem engedték,hogy leghátul üljünk.

-Regi,valamit elmondok,de ígérd meg,hogy nem borulsz ki...

-Mondjad!

-Szóval a tegnap,mikor utánnad mentem a suliba,leállítottam egy tanár...

-Mit akartál?

-Nem tudtam,hogy merre tartják az ólvasókört,és megkérdeztem tőle.Miután elmondta nekem,kérdezősködni kezdett,hogy ki vagyok,és hogy milyen kapcsolatban vagyok veled...

-Úristen!És te elmondtad?-kérdezte kacagva

-Igen,de nem kellett volna?

-Már úgyis mindegy...Tudnád jellemezni?-annyira kacagott,hogy ezt alig tudta elmondani.

-Magas,barna hajú,barna szemű ember....

-Basszus!Az a matek tanárom volt...Tudod,aki utál engem...

-Bocsi...

-Nem baj,úgysem érdekel,mert ő mindenáron meg akarja kesereríteni az életemet.

-Akarod,hogy jobban megismerjen,és kapjon valamit tőlem?

-Neeeee!Kérlek ne verd meg!

-Miért?

-Mert én kérlek rá!

-Oké,megígérem!-aval megcsókloltam volna,ismétlem volna,de anyák megszólítottak,hogy üljek rendesen.Áááá,itt ezek előtt képtelenség valamit is csinálni!

-Megérkeztünk!

Kiszálltam,megvártam a többieket,és körülnéztem.Tényleg nem voltak sokan,nem lehettek 20-nál többen.Ez jó.Most.A java csak most jön.Mikor mindenki leszállt,elindultunk,hogy jelentkezzünk be.

-Név?

-Louis William Tomlinson.

-Életkor?

-18.

-Köszönöm!-avval a kezembe nyomott egy papírt.Na igen,a sorszámom.Én voltam a 155204-es versenyző.Regit is kifaggatták,és ő lett a 155205-ös.Elindultunk befelé,és hejet foglaltunk.Vártam.Nagyon izgultam.De egyszer csak meghallottam a nevem,és elindultam.Mikor megérkeztem,Regi adott egy puszit,és mindenki egy "sok sikert" mondott.Felmentem a lépcsőn,ahol volt egy nő,aki a kezembe nyomta a mikrofont,és sok szerencsét mondott.Nagy levegőt vettem,és elindultam.

-Szia!Mi a neved?-kérdezte az egyik zsűri kedvesen.

-Louis William Tomlinson.

-Honnan jöttél?

-Doncaster-ből.

-Mi szeretnél lenni?

-Énekes,de ha az nem jön össze,akkor drámatanár szeretnék lenni.

-Oké,Louis,hallgatunk!-elénekeltem a dalt(nem túl nyugton),és mindhárman igent mondtak,és megícsértek.Alig  vártam,hogy jöjjek le a színpadról,mert nem tudtam visszatartani az örömöm.Mikor valahogy kiértem,leszaldtam a színpadról,és mindenkit egyszerre öleltem meg.Áááá!Él sem hiszem!Továbbjutottam!